Schück Mór (1874-1944)

Schück Mór apja, Schück Salamon halála után lett a karcagi hitközség rabbija 1917-ben és haláláig 1944-ig működött. Apja a helyi gimnáziumba is beíratta fiait, majd külföldi egyetemre küldte őket tanulni. 1899-ben, amikor Schück Mór berlini és londoni egyetemi tanulmányai után visszatért szülővárosába, átvette apjától mintegy 100 zsidó diák hitoktatását a gimnáziumban és a polgári iskolában.…

Schück Salamon (1841-1917)

Schück Salamon 1841-ben született. Családja Nyitra megyéből származott. Édesapja Schück Nátán brezovai kereskedő volt. Családi hagyomány szerint tradicionális nevelést kapott, hogy talmudtudós váljon belőle. A gyermekévek eltelte után nagybátyja, Schück Dávid jesivájába küldték Széchénybe, majd a balassagyarmati és huszti jesivájában tanult. Visszakerülve szülővárosába megnősült; 1865-ben feleségül vette Rosenfeld Ráchelt, aki a holitsi rabbi, Beck Ábrahám…

Tiszaliget (Szolnok)

Szolnok város tiszántúli területe zöld növényzettel, erdővel gazdag terület volt. A Tisza szabályozása után a Móricz-liget kialakítása és elnevezése Tóth Mór (1834-1902) ügyészhez fűződik, aki 1885-ben került Szolnokra. Földterületet bérelt a szandai uradalomtól és erdőtelepítésbe kezdett. A munkát a fogház rabjaival végeztette. Az 1890-es évek elejére megnőtt tfák között sétányok és pavilonok várták a pihenni…

Nemes Gerzson (1902-1988)

Jászkiséren született 1902. október 17-én ősi jász redemptus családba. A Jászapáti Királyi Katholikus Főgimnáziumban érettségizett. Mérnöki oklevelét 1928-ban szerezte Budapesten. 1928-1948 között több tiszai vízitársulat szakaszmérnöke, ill. a Balatoni Nagyberek Lecsapoló Társulat igazgató mérnöke, majd a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak, ill. jogelődeinek műszaki vezetője. Főbb munkaterületei az árvízvédelemhez tartoztak, emellett tevékeny részt vállalt egyes régiók öntözési…

Centrum Áruház (Szolnok)

Az 1950-ben megnyílt Alföldi Állami Áruház neve 1968-ban változott Centrum Áruházra, mely a városközpontban álló Nerfeld-palota földszintjén rendeztek be több korábbi magánkézben lévő üzlethelyiség egybenyitásával. Fotó: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest A Nerfeld palota 1969 áprilisában leégett. A Centrum Áruházat ideiglenesen az egykori vármegyei kaszinó épületébe költöztették át. Fotó: De Vita Walterné Majd…

Református templom (Tiszainoka)

A szájhagyomány szerint Tiszainokán huszita templom állt. 1987 nyarán Kovács Gyöngyi régész vezetésével feltárták a templom maradványait, melynek megépítése a reformáció terjedésével hozható kapcsolatba, keletkezése a XVI. század közepére tehető. Helyén korábban – a szentélytérben talált sírok tanúsága szerint – temető lehetett. Később a templomot bővítették, az eredeti és a bővített részek jól elkülönülnek. Amikor a…

Veres Sándor (Tiszakürt)

Veres Sándor lelkipásztor 1965-től 1983-ig szolgálta a Tiszakürti Református Egyházközösséget. 1965—1966 között a romos parókiát renoválta és vízvezetéket készíttetett. 1973- ban a templom új tetőzete készült el. 1979-ben pedig a templom külső renoválását és a nyílászárószerkezetek megjavítását végezték el. 1980-ban a templomot, a lelkészlakás és gyülekezeti terem belső festő és mázoló munkálatait is elvégezzék. A harangokat…