Galgóczi Erzsébet 1905. június 27-én született Szolnok-Szandaszőlősön. Szülei: Galgóczy Ferenc kazánfűtő és Kovács Magdolna. A család később a belvárosba, a ferences templom közelében lévő Őr utcába költözött. Gyermekkorát angolkór és számos más betegség keserítette. 1920-ban tüdőgyulladást kapott, melyet különféle szövődmények követtek. 1922 novemberétől csaknem öt évig feküdt a szolnoki kórházban. Életéből 42 évet töltött mozgásképtelenül, ágyban fekve.
Már fiatalon mély hitéletet élt. Ő mentette ki 1919. június 14-én a románok által ágyúzott Szolnok Vártemplomának kegytárgyait. 1929 nagyböjtjén különös álma volt: Jézus keresztjét cipelte. Ettől kezdve Jézus sebeit (stigmáit) viselte testén. Naplóbejegyzései szerint ugyanazon év júliusától rendszeresen megjelent neki Szűz Mária.
Még 1907-ben elhunyt édesanpja, majd 1932-ben édesanyját is elvesztette. Egyetlen élő testvére elhagyta. Ekkor a Rákóczi útra költözött. Itt vészelte át Szolnok 1944 október-novemberi ostromát. 1945-től Kisújszálláson, majd 1962. március 27-én bekövetkezett haláláig Máriaremetén élt. Emlékét a — naplóit, verseit, visszaemlékezéseket tartalmazó — Szeretet nem ismer határt és az Új idők apostola című kötet őrzi.
Fotó: Kósa Károly – Verseghy Könyvtár
Forrás:
Kósa Károly: Galgóczi Erzsébet. Panel 2005.06.
Szeretet nem ismer határt. Pécs, 2019
