Zsinagóga (Törökszentmiklós)

Az 1810-es évek mezőgazdasági konjunktúrája idején a majorsági gazdálkodás kiterjesztése újabb lehetőségeket teremtett a termékforgalmazásba és a birtokok igazgatásába bekapcsolódó vállalkozóknak. Ekkortájt fogadták be az első zsidó lakosokat a nagyobb birtokú főurak, elsőként az Almásy grófok Törökszentmiklóson és környékén. Az 1820-as évek elején Törökszentmiklóson, Kenderesen és Burán is állandósult a zsidók jelenléte. 1857-re a szolnoki…

Zsinagóga (Kunszentmárton)

A népcsoport első nyomai a XVIII. századig nyúlnak vissza. A Jászkunság tilalmazta a letelepedésüket, vándorkereskedők voltak. A XIX. század első harmadában viszont már huszonhárom család élt Kunszentmártonban. A mai Bartók Béla-terem épülete (Deák Ferenc utca 18.) volt a helyi zsidó hitközség temploma, mely 1911 és 1912 között épült Dobovszky József István tervei alapján. A datáláshoz, így…

Zsinagóga (Mezőtúr)

Az izraelita hitközség tagjainak önkéntes adományából épült templom. A Múzeum téren álló zsinagóga 1830-ban épült klasszicista stílusban. A téglalap alaprajzú, szabadon álló, négyoszlopos, oromzatos épület a Magyarországon ritkán előforduló klasszicista zsinagógák egyike. Az oszlopok felső részét korinthoszi oszlopfők díszítik. Az oldalhomlokzatot lizénákkal tagoltak. 1966-ban a mezőtúri városi tanács múzeum céljára megvásárolta a zsidó hitközségtől az…

Zsinagóga (Karcag)

Az 1899-ben épült zsinagóga romantikus stílusú épülete helyén a kutatások szerint már állt egy imaterem. 1866-ban három tantermes iskolát is emelt az izraelita hitközség, amelyben 1934-ig oktatás folyt. Az iskolát azóta elbontották. A zsinagóga épülete téglalap alaprajzú, egyik végénél lekonytolt nyeregtetős főépületből, és egy összetettebb tömegű bejárati előépítményből áll. Fotó: Kósa Károly – Verseghy Könyvtár…

Zsinagóga (Szolnok)

A volt Medve-kocsma telkét adományozta Szolnok város az izraelita hitközségnek. A hitközség megvett hozzá még egy telket. 1897. április 22-én fogadta el az építőbizottság Baumhorn Lipót tervét. A felépítését pedig a ceglédi építőmester, Vaskovits Antal vállalta el. A fémvázas szerkezetű kupola kiemelkedik a zsinagóga reprezentatív tömegéből. A külső homlokzat pillérei tornyokban végződnek. Az arányaiban is…

Zsinagóga (Tiszafüred)

Fényes Elek említi először Tiszafüreden a zsinagógát, amely az 1847/48-as összeírásban a Nánássy földbirtok területén szerepel. Az izraelita hitközség tulajdonában volt még paplak, imaház, és sakterház is. Az első zsinagóga a XIX. század első felében épült a település fő utcáján – a római katolikus templom közelében – klaszszicista stílusban. Tiszafüreden a kisgyermekek vallási oktatása, a…

Zsinagóga (Kunhegyes)

Zsidó kereskedők már az 1800-as évek elejétől megfordultak a településen. Valós letelepedésük és a hitközség alapjainak megteremtése 1848 után kezdődött. Az 1880-as népszámláláskor 162 zsidót írtak össze. A kunhegyesi orthodox hitközség a karcagi anyahitközség alá tartozott. A hitközség 1871 őszén alakult meg. A legtöbben 1920-ban éltek Kunhegyesen, amikor a hitközségnek 356 tagja volt. 1941-ben 224…

Zsinagóga (Fegyvernek)

Bár egyes feljegyzések szerint már a 18. század végétől éltek zsidók a településen, azonban az 1840-es népszámláláskor nem jegyeztek fel zsidó lakost Fegyverneken. Pedig 1880-ban 237 fővel a járás második legnépesebb zsidó közössége élt a településen. Az első világégés után nagy számban költöztek el Fegyvernekről, így jelentősen megcsappant a hitközség létszáma. Eleinte a törökszentmiklósi hitközség…

Zsinagóga (Jászapáti)

Jászapátira a XIX. század második felében települtek be nagyobb számban zsidó családok. A közösség számbeli gyarapodása az 1930-as évekig tartott. A hitközség 1896 nyarán vette használatba az új, tornácos zsinagógát. Büchler Áron rabbi és fia avatta fel a templomot, amely 1911-ben egy új Tóra-tekercset is kapott. Fotó: Kósa Károly 2003 – Verseghy Könyvtár 1944-ben a zsinagógába,…

Zsinagóga (Jászkisér)

Jászkiséren már az 1840-es években is élhettel átmeneti jeleggel zsidók. A legtöbb zsidó 1880-ban élt a településen 99 fővel. Azonban a következő évtizedekben folyamatos volt az elvándorlás. 1940-es évek elején 51 fő alkotta a hitközséget. A zsidó hitközség 1860 körül emelt kisebb zsinagógát a Malom utcában, melynek udvarában kántorlakás és rituális fürdő is helyet kapott. 1944-ben…