Danyi Zsuzsanna (1972-2025)

Munkácsyné Danyi Zsuzsanna Szolnok város kulturális életének meghatározó alakja volt. Évtizedekig együttműködött a város kulturális és művészeti életének csoportjaival, amelyeken keresztül felnőtteknek és gyermekeknek mesél a zenéről, közelebb hozva a fiatalokat a hangszerek világához, és a komolyzenéhez. Mesemondóként 1995-ben az Aktív Rádióban hallhatták először a hallgatók. A Szolnok Televízióban több kulturális, vallási és gyermek magazin…

Dr. Horváth Attiláné (1945-2020)

Faragó Judit 1945-ben született Budapesten. 1965-ben lett a Verseghy Ferenc Könyvtár munkatársa. A gyermekolvasó-szolgálat osztályvezetőjeként 1974-ben Miniszteri Dicsérettel, 1979-ben Országos Úttörőelnökség Dicsérő Oklevellel, 1984-ben Szocialista Kultúráért és 1985-ben pedig HNF Kiváló társadalmi munkáért kitüntetetéssel ismerték el munkáját. Számos rendezvény, többek között az országossá lett Verseghy Nyelvművelő Verseny szervezője volt. 1994-ben a Verseghy Ferenc Könyvtárért elismerésben…

Hajdu Sándor

Hajdu Sándor 1905. március 27-én született Jászalsószentgyörgyön. Édesapja volt a helyi körorvos. A jászberényi főgimnázium diákja volt. Hetedikes gimnazista korában részt vett a helybeli sportegyesület versenyén és minden előzetes tréning nélkül 12 mp alatt megnyerte a 100 méteres síkfutást. Apja nyomdokaiba lépve a Szent Imre-kollégiumban orvosnak tanult. A medikus Hajdu Sándor belépett a műegyetemisták sportegyesületébe,…

Balogh Béla (1890-1947)

Dr. Balogh Béla Kassán született 1890. január 3-án. A budapesti tudományegyetem természetföldrajz szakán szerzett diplomát. Az I. világháború idején katonai szolgálatot teljesített. Hadifogságból való szabadulása után került Szolnokra. 1919. január 22-én tette le hivatali esküjét. A szolnoki Verseghy Gimnázium tanára volt, aki antropológiai kutatásokat is folytatott. 1927-ben a Magyar Földrajzi Társaság szolnoki vándorgyűlése alkalmából kiállítást…

Hild Viktor (1855-1929)

Kecskeméten született 1855. november 28-án Hild Károly 1848-as őrnagy gyermekeként, Hild József építész unokájaként. A gimnáziumot a pesti piaristáknál végezte, majd a pesti tudományegyetem jog- és államtudományi karán folytatott tanulmányokat. Ezt azonban apja halála után abbahagyta, s katonai pályára készült. 1880-ban kilépett a hadseregből, s civilként érkezett Jászárokszállásra, az anyai házba. Itt találkozott Pongrácz Erzsébet…

Thoroczkay Rudolfné (1919-2009)

Kaposvári Gizella 1919-ben született Szolnokon. Édesapja, Kindlovics József mérleglakatos volt a MÁV-nál. A család 1933-ban változtatott nevet. 1933-ban elvégezte a negyedik polgárit, utána csak alkalmi munkákat vállalt. Négy fiútestvére volt: Dezső, Béla, Géza és Gyula. Ketten közülük szintén MÁV alkalmazottak lettek. A szolnoki OTI kórházügyi előadója volt. 1942-től 1950. nyarán került két hónapos könyvtáros-iskolára Budapestre,…

Kalmár Pál (1900-1988)

Kalmár Pál 1900. szeptember 5-én születt Mezőtúron. A család gyakran költözött Szepesófalvára, Lőcsére, majd innen Podolinra költöztek. Gyermekként már a Magyar Rádióban énekelt. Szülei azonban katonaiskolába küldték. Az I. világháború alatt Kalmár sok hangversenyen szerepelt és leszerelés után az éneklést választotta életpályának is. Sok gramofonlemez őrzi hangját. Különleges, kölcsönös vonzódása volt a magyar nótákhoz, amelyek előadásával…

Kolosvary Aladár-emléktábla (Mezőtúr)

A mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnáziumban a 120 éve született Benkő Gyula természetrajztanár és a 145 éve született Kolosváry Aladár irodalomtanár emléke előtt tisztelegve emeltek emléktáblát az iskola épületében. Az emléktáblák Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész és ifj. Györfi Sándor alkotásai. Forrás: Százéves jubileumot, híres tanárokat ünnepeltek. Új Néplap 2008.10.27.

Kolosváry Aladár (1863-1945)

Kolosváry (Kolosvári) Aladár 1863. november 13-án született Szent-Margitán. Tanulmányait Kolozsváron az evangélikus főiskolában és az egyetemen végezte. 1886–87-ben mint segédtanár Székelyudvarhelyen, majd 1877-től a nagyszalontai algimnáziumban mint rendes tanár működött. Oktatott a hajdúnánási ev. ref. gimnáziumban. 1893-ban lett a mezőtúri gimnázium tudós tanára és egészen nyugdíjba vonulásáig, 1921-ig itt tanított. Cikkeket és költeményeket írt a…

Gál Szabolcs (1990-2022)

Gál Szabolcs 2008-ban öltötte magára az egyenruhát az egykori MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljnál. 2009. szeptemberétől szolgált az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoportnál hajtogató beosztásban, majd 2013-ban az MH Altiszti Akadémia felderítő szakán szerzett képzettséget. 2020 júliusában hivatásos állományba került és főtörzsőrmesteri rendfokozatba lépett elő.  Fotó: Légi Huszárok SzolNok 2007-ben, a…