Bakos Ödön (1871-1926)

Dr. Bakos Ödön MÁV tanácsadó főorvos, városi képviselő iskoláit Szolnokon kezdte, majd orvosnak tanult. Először az Amerikai Egyesült Államokban próbált szerencsét. Egy előkelő nagy kórházban, mint rendelőorvos nyert alkalmazást, azonban a magyar fiút utolérte a honvágy és visszaköltözött hazájába, szülővárosába. Szolnokon orvosi prakszisa mellett tagja lett a törvényhatósági bizottságnak, majd a vármegye tiszteletbeli főorvosi címét…

Einzig Miklós (1881-1940)

Einzig Miklós Eperjesen született. 1905-ben könyvtárőrként kezdte pályáját. Sopron, Szentgotthárd, Kecskemét után 1921-ben került Szolnokra. 19 éven át tanított a Verseghy Ferenc Gimnáziumban. A német nyelv tanulmányi felügyelői tisztségét is betöltötte. Fordítóként Dr. Tóth Tihamér „Levelek diákjaimhoz” című sorozatából, valamint egyházi beszédeiből és neveléstani műveiből összesen 7 kötetet, más szerzőknek hasonló tárgyú, illetve valláslélektani műveiből…

Bőhm János (1858-1939)

Böhm János evangélikus lelkész, tanár 6 éven át tanította a latin és német nyelvet 1905 és 1911 között a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban. 1939 májusában hunyt el 81 éves korában. Forrás: Böhm János. In: A Szolnoki M. Kir. Állami Verseghy Ferenc Gimnázium … értesítője az 1938–39. tanévről. Szolnok, 1939

Durnyi Boldizsár (1877-1939)

Durnyi Boldizsár iskoláit Gyöngyösön és Kecskeméten, a theologiát Szegeden, Kecskeméten és Vácon végezte. 1900-ban szentelték pappá. Kecskemétről érkezett Boldizsár atya és  21 éven át szolgálta Szolnok római katolikus közösségét, 15 évig pedig a Verseghy Ferenc Gimnázium hittanára volt 1907 és 1922 között. A katolikus hitbuzgalmi egyesületekben dolgozott mint jegyző, előadó, pénztáros. 1922-ben a pestmegyei Gyón…

Ferencsik Lajos (1867-1938)

Temesvári, zombori tanárkodás után 1911-ben került a szolnoki gimnázium élére és vezette 1925-ben történt nyugalomba vonulásáig. Görög és latin filológia volt szaktárgya. Három békés év után bekövetkezett a világháború s a rémuralom; csak mentésről lehetett szó, nem alkotásról. S hogy megtépázott, kifosztott iskolánk kiállta a vészes időket, Ferencsik igazgató bölcs és körültekintő vezetésének köszönhető. Tagja…

Sallay Géza

A budapesti tankerületi kir. főigazgatóságtól került a szolnoki Verseghy Gimnázium élére 1936-ban. Csak két évet töltött Szolnokon.de nagy buzgalommal látott az intézet felvirágoztatásához, az ifjúság anyagi támogatását előmozdító intézmények fejlesztéséhez. Megfestette Verseghy Ferenc (1757-1822) életnagyságú és öt igazgató elődjének mellképét, melyek a díszteremnek is használt, általa rendbehozott és kiparkettáztatott rajzteremben kaptak helyet. Megújította az intézet…

Botár Imre-emléktábla (Szolnok)

Botár Imre (1880-1959), a Verseghy Ferenc Gimnázium tanáráról 1992-ben utcát neveztek el a Széchenyi-lakótelepen Szolnokon. A leszármazottai kezdeményezésére 1999 decemberében emléktáblát avattak az egyik lakóépület falán. Forrás: Ahol élünk. Panel, 2000.01. Botár Angéla: Botár Imre halálának évfordulójára. Unitárius Élet, 2000.01. Szolnok város utcanevei. Szolnok, 1993.

Botár Imre (1880-1959)

Désen született 1880. december 3-án. A budapesti tudományegyetemen szerzett történelem-latin szakos tanári oklevelet 1902-ben. A szentgotthárdi (1902–1904), a fehértemplomi (1904–1906), a kaposvári (1906–1919), majd a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanára (1920–1937). Történetírói munkásságából unitárius egyháztörténeti, valamint Szolnok település- és gazdaságtörténetét feldolgozó tanulmányai, könyvei a legjelentősebbek. Tudományos cikkei jelentek meg az Unitárius Értesítőban, a Tanáregyesületi Közlönyben,…

Wollek Géza

1876-ban Temeskutason született. Középiskoláit Szegeden, egyetemi tanulmányait a budapesti és kolozsvári egyetemeken végezte. 1902-ben német és latin szakos tanári oklevelet nyert. 1900-ban, mint helyettes tanár kezdte működését a szolnoki állami főgimnáziumban. 1902-ben már rendes tanára az intézetnek, amelynek 1924 decemberében igazgatója lett. A szolnoki m. hír. áll. Bánffy Katalin leánygimnázium, eredetileg leányliceum, felállítását az 1930.…