A budapesti tankerületi kir. főigazgatóságtól került a szolnoki Verseghy Gimnázium élére 1936-ban. Csak két évet töltött Szolnokon.de nagy buzgalommal látott az intézet felvirágoztatásához, az ifjúság anyagi támogatását előmozdító intézmények fejlesztéséhez.
Megfestette Verseghy Ferenc (1757-1822) életnagyságú és öt igazgató elődjének mellképét, melyek a díszteremnek is használt, általa rendbehozott és kiparkettáztatott rajzteremben kaptak helyet. Megújította az intézet 30 éves, már foszlásnak indult díszzászlaját. A szolnoki kultúrintézmények bevonásával méltó keretek között megrendezte a szolnoki gimnázium fennállásának 100, államosításának 50 éves jubiláns ünnepségét. Megiratta az intézet történetét. Megszervezte a Szolnoki Öregdiákok Egyesületét, újjászervezte az Ifjúsági Segítőegyesületet. Érdemes tanulók évvégi jutalmazására 17 ösztöndíj alapot gyűjtött. Kérésére a város mérnöki hivatala az épület előterét szépen parkírozta, s a főbejárathoz széles aszfaltjárdát készített. Rendkívüli beszerzésekre a tornacsarnok számára egy Express Heating kályhát, a legnépesebb tanterembe modernebb padokat eszközölt ki. Tervrajzot, költségvetést dolgoztatott ki a gimnázium épületének kibővítésére.
Az öregdiákok hálájuk jeléül Chiovini Ferenc festőművésszel megfesttették arcképét.
1938-ban a fővárosi Fáy András Gimnáziumban folytatta tovább munkáját.
Forrás:
Vörös István: Dr. Sallay Géza. In: A Szolnoki M. Kir. Állami Verseghy Ferenc Gimnázium … értesítője az 1938–39. tanévről. Szolnok, 1939

