1848-as honvéd síremlék (Szolnok)

A szabadságharc hősei e 6 méter magas gránit obeliszk alatt nyugszanak a Körősi úti temetőben. A „Gerenday A. és Fiai” kőfaragó cég alkotása a régi temetőből átszállított hamvak új nyughelye felett áll. Az emlékoszlop leleplezésére 1898. március 15-én került sor. A város nevében Kludik Gyula polgármester vette át a szobrot. „Csatájuk a védelmezett Népjog csatája…

1848-as honvédemlékmű (Szolnok)

1868. november 21-én tették le az 1849. március 5-i szolnoki ütközetnek emléket állító emlékmű alapkövét. A császári haderő 1849 elejére megszállta az ország középső és északi részeit. A Honvédelmi Bizottmány feladva Pest-Budát Debrecenbe költözött. Szolnokig vasúton, onnan szekéren folyt az áttelepülés. A visszavonulást Perczel Mór honvédtábornok csapatai fedezték. Az új helyzetben a város katonai jelentősége…