Nerfeld Ferenc (1859-1938)

Egyike a legrégibb szolnoki családok sarja. Családja eredetét a XVII. század elejéig vissza tudja vezetni. 1789-ben, Ausztriából telepedett le nagyatyja, aki mészáros volt. Apja pedig gyógykovács mesterséget művelte. Ő mint füszerkereskedő 30 éven át puritánságával és becsületességével tisztelőket szerzett. 1859-ben született Szolnokon. Iskoláit részben itt, részben Budán végezte, majd a füszerkereskedői pályára lépett. Szakmáját Budán,…

Justus József (1833-1910)

Justus József címzetes kanonok, egri érsekmegyei áldozó pap, alesperes-plébános, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa Sátoraljaújhelyen született. 1863-ban lett Alattyán plébánosa. „…alattyáni plébániának nagyon középszerű jövedelmeiből, okszerű gazdálkodása és józan takarékossága által, iskolai és egyéb jótékony czélokra több mint tízezerforintot adományozott. Az alattyáni tanitó javára 3500 frt alapítványt tett; az alattyáni iskolatelek vételéhez 200 frttal, felépítéséhez…

Hlavacska Andrásné Laki Éva (1948-2021)

Laki Éva 1974-ben érkezett vissza egykori alma materébe, a jászberényi Erősáramú Szakközépiskolába villamos mérnökként a Hűtőgépgyár villamos laborjából. Műszaki tanárként szakmai elméleti tantárgyakat, villamos mérést tanított. 1987-ben jelentős szerepet vállalt az iskola névfelvétele kapcsán. Még ebben az évben sikeresen megpályázta az intézményvezetői posztot. Az ötéves ciklus letelte után még négyszer, egyhangúlag választották meg vezetőnek. Elsődleges…

Kiss Gábor (1895-1963)

Kiss Gábor Beregszászon (Bereg vármegye) született 1895. július 11-én. Édesapja, Kiss Gábor városi számtiszt és pénzügyi főtanácsos volt, aki feleségével Sulyok Ilonával hét gyermeket nevelt. Kiss Gábor a nyíregyházi főgimnáziumban érettségizett. Munka mellett a Kecskeméti Református Jogakadémián szerzett jogi végzettséget 1921-ben. Először Trencsénben egy ügyvédi irodában dolgozott. Később a vármegyei árvaszéki ügyész irodájába került. 1915-től…

Körmendi Lajos (1946-2005)

1946. június 6-án született Karcagon. 1964-ben mélyépítő technikusi végzettséget szerzett, és 1966-tól a szakmájában dolgozott. 1976-ban újságíró iskolát végzett, 1985-ben szerzett oklevelet az ELTE magyar-népművelődés szakán. A megyei napilapnál újságíróként működött 1974-től 1980-ig Szolnokon. Később Karcagra költözött vissza és a Nagykunsági irodalmi élet szervezőjévé vált. Dolgozott, mint művészeti előadó, könyvtáros és gimnáziumi tanár. A közéleti…

Pesti Kálmán (1947-2023)

1947. november 20-án született Jászberényben, a tőtevényi határrész egy tanyáján. Redemptus középbirtokos családból származik, mely 1720-ban már Jászberényben lakott. Általános iskolai tanulmányait a rekettyési, majd a porteleki központi általános iskolában végezte. A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium és Ipari Szaközépiskolában érettségizett 1966-ban a szakiskolai tagozaton. A gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát, mint okleveles mezőgazdasági gépészmérnök. A…

Sülyi Károly (1964-2025)

1964. július 21-én Szolnokon született. Családjával Rákócziújfaluban, majd Martfűn élt. Sülyi Károly 1978 és 1982 között a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. A helyi néptánccsoportban táncolt, és zenélt az iskolai népi zenekarban is. Sorköteles katonaéveit a Fürt Sándor laktanyában töltötte Szolnokon. Leszerelése után folytatta az éneklést. A Tiszaföldvári Férfi Kórus, valamint a Szolnoki Szigligeti Színház…

Hegyi Antalné Dr. Csicsai Anikó Ilona (1942-2025)

Hegyi Antalné Dr. Csicsai Anikó Ilona 1942-ben Mezőtúron született. Az egyetemi diploma megszerzése után a közigazgatásban dolgozott Mezőtúron, általános igazgatási, majd gyűmügyi előadóként. 1968-ban került Túrkevére. A Városi Tanácsnál lett főelőadó. 1970-től termelőszövetkezeti jogász lett Túrkevén, de segítette a fegyverneki és kuncsorbai szövetkezet munkáját is. 1992-től a szövetkezetből létrejött gazdasági társaságok jogi képviseletét látta el.…

Roth (Rényi) Dezső (1876-1939)

Róth Dezső (1876-1939) könyv- és papírkereskedő 1906-ban indította vállalkozását Szolnokon. Egy-egy időszakban a vármegyei kórház és a törvényszék szerződéses papírbeszállítója volt. Roth Dezső üzlete a Gorove utca sarkán – Képeslap Több folyóirat, könyv, kotta és számos képeslap, művészi reprodukció megjelentetése fűződik a nevéhez. A szolnoki iskolák értesítőit ő nyomtatta évről évre. A megrendeléséért cserébe pedig…