68. Jászkun Gyalogezred emlékoszlopa (Szolnok)

Az 1860-ban felállított 68. Jászkun Gyalogezred egyik százada a hadkiegészítő kerület székhelyén, Szolnokon állomásozott. Az ezred tisztjei elesett bajtársai emlékére állítottak emlékművet Szolnokon 1872-ben. A 7 méter magas obeliszk eredetileg a város főterén kapott helyet. A városházával szembeni oldalán táblát helyeztek el a hősi halottak nevével, akik az 1866-os porosz-osztrák háborúban vesztették életüket. 1879-ben egy…

Horthy István-szobor (Szolnok)

A kormányzóhelyettes emlékének megörökítésére egy szobor felállítását határozta el a város vezetése 1942-ben. Vastagh György szobrász alkotása a kormányzóhelyettes pilótaszobrából és egy mellékalakból, egy koszorút elhelyező szűrös parasztember figurájából állt. Szolnokon 1944-ben a városháza előtti téren állítottak fel. Március 19-ére kitűzött szoboravató a németek bevonulása miatt váratlanul elmaradt, s az emlékművet később sem avatták fel. 1944…

II. világháborús emlékmű (Besenyszög)

Besenyszög település közelében a német tankok és a keletről előrenyomuló szovjet csapatok között állófront alakult ki 1944 őszén. Besenyszög légi, tüzérségi és gyalogos támadást is kapott. A helyiek az általuk készített óvóhelyekre menekültek. 1944. november 7-én a településre érkező szovjet csapatokat a Jászladányt védő német tüzérség több hullámban lőtte. A helyi hadműveleteknek kevés számban, de…

Deportáltak síremléke (Szolnok)

Fasizmus áldozatául esett munkaszolgálatosok és deportáltak síremléke, 1941-1945 A 16 áldozat nevét is tartalmazó mementó a Hoksári János utcában található új zsidó temetőben kapott helyett. Dr. Singer főrabbi delegáció élén Auschwitzba zarándokolt, és az ott elpusztítottak után mardat hamuból hozott Szolnokra egy maréknyit. A hamu a szolnoki temetőben a meggyalázott tóratekercsek mellé temették. Ezen emlékek…

Gettó Emlékkő (Szolnok)

2018. április 16-án, a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából, emlékkövet avattak Szolnokon a Hild téren. E helyen volt egykor a városban kialakított zsidógettó. 1944-ben a német megszállást követően összegyűjtötték a zsidókat. A megyeszékhelyen a belvárosban a Csarnok utcában alakították ki számukra egy kerítéssel zárt területet, ahol közel 1200 embert zsúfoltak össze. Egy makó csendőr a szolnoki…

Hatházi gettó emléktábla (Kunhegyes)

280 zsidó lakost deportáltak 1944-ben a Kunhegyesi Járás településeiről. A Kunhegyesi vasútállomáson emléktáblát helyezett el 2024. június 16-án a Kunhegyesi, Abádszalóki és Tiszaderzsi Önkormányzat, valamint a Mazsihisz, a Raul Wallenberg Egyesület és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem a Holokauszt 80. évfordulójára emlékezve. A tábla állítását 21 magánszemély is támogatta. Fotó: Raul Wallenberg Egyesület

Szent István-szobor (Tiszatenyő)

Tiszatenyő első köztéri szobrának felállítását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. A Szent István szobrot a Szent István Általános Művelődési Központ udvarán avatták fel, melyet Varga Gábor szobrászművész készített. A szobor talapzata: gyöngyössolymosi kőszikla, rajta kovácsoltvasból Szent István pecsétje. Szent István alakja életnagyságú, palástban, fején a szentkoronával, kezében a koronázási ékszerekkel: a jogarral és az…

Kopjafa (Tiszavárkony)

A II. világháborúban Csíksomlyóról származó székely katonák is életüket vesztették Tiszavárkony környékén folyó harcokban. Családtagjaik fennmaradt iratok alapján azonosították a katonák nyughelyét. 2001. március 25-én katolikus szentmisével emlékeztek meg róluk, majd kopjafát állítottak Tiszavárkonyban, amely őrzi a három katona sírját. Fotó: Kósa Károly  – Verseghy Ferenc Könyvtár Forrás: Emlékhely a székely katonáknak. Új Néplap 2001.03.22.

1956-os emlékmű (Tomajmonostora)

2016. október 21-én avattak emlékművet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére. Az emlékmű a tomajmonostorai Polgármesteri Hivatal (Széchenyi út 63.) épülete előtt kapott helyett. A mementót Szathmári Norbert önkormányzati képviselő kezdeményezésére Tomajmonostora Község Önkormányzata állíttatta. Az emlékművet, amelynek alkotója Győrfi Sándor szobrászművész, dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter, Fazekas Szabolcs Tomajmonostora Község Polgármestere és…