Kossuth Lajos-szobor (Szolnok)

Kossuth Lajos (1802-1894) 1848 őszi toborzó útján Szolnokon is megfordult, 1848 és 1849. fordulóján egy éjszakát töltött az indóház épületében Debrecen felé menekülve. A városban a főút és a főtér is a nevét viseli. Az 1990-es évek közepéig azonban nem kapott szobrot a városban. Szabó Béla képviselő-testületi tag kezdeményezésére 1994. március 18-án avatták fel a Városházával átellenben Kő…

Damjanich János-szobor (Szolnok)

Győrfi Sándor kőből faragott mellszobra eredetileg a Verseghy parkban állt, a Damjanich uszoda épülete mellett az akkori Marx parkban. A szobrot a művész ajándékozta a városnak, melyet 1984. március 15-én leleplezték le.  A szobrot jelképesen Bíró Boldizsár, a városi tanács elnökhelyettese vette át, majd a Tiszaiparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanulói vállaltak védnökséget a szobor…

Damjanich-emlékmű (Szolnok)

A város az 1849. március 5-i szolnoki ütközet 60. évfordulója tiszteletére kívánt szobrot állítani. Ebből a célból bizottságot hozott létre 1905-ben. A korabeli újságok is beszámoltak a gyűjtésről és közreadta a nemes ügyre áldozók névsorát is. Az adományozók sorába tartozott Damjanich özvegye, Csernovics Emilia (1819-1909) is. Több mint 10 éven át gyűjtötte a Szoborbizottság az…

Kun Béla-emléktábla (Szolnok)

1986. február 19-én a Zagyva-parti lakótelepen felavatták a munkásmozgalom és a Tanácsköztársaság egyik vezér alakjának, Kun Bélának (1886-1939) emléktábláját. Az avatóünnepségen Tóth Tamás színművész mondta el Ady Endre A tűzcerholója című versét. Az avatóbeszédet Berki Ferencné a szolnoki városipártbizottság titkára tartotta, majd Bálint Ferenc, a szolnoki városi tanács elnöke leplezte le az emléktáblát a forradalmárról…