A vendéglátást 1860-ig részben a Szolnok környékén, az országutak kereszteződésénél, árvizjárta helyek mentett részein levő apró csárdák, valamint a várostól szerzett
bort mérő helyek szolgáltatták. Az első szolnoki szálló a mai megyeháza helyén állt Zöldfa fogadó volt. Az 1700-as években már különböző italok „korzsomároltatása” folyt itt. A XIX. század második felében is leginkább a „köznép” befogadója volt.
Szolnok egykori piactér ÉK-i sarkán állt a Fehérló vendéglő a XVIII. század közepétől, melyről a mellette lévő utca (ma Dr. Sarkady László nevét viseli) is az elnevezését kapta. Az 1767-es összeírás tanúsága szerint a fogadónak Taszler János volt a vezetője. 1776-ban már Tresser Lipót bérelte a várostól. Telkének alaprajzát, épületének elhelyezkedését Buxbaum von Lindenfeld 1778-as térképéről ismerhetjük.
Az 1800-as évek elején egy francia menekült: Prandtner lovag volt a bérlője. Fénykorában megfordult benne Ferdinánd trónörökös (1819) és Széchenyi István (1845) is.

Nemcsak az átutazóknak nyújtott szállást, hanem vándorszínészek is betértek tágas udvarába. Tiszai Lajos közlése szerint a Fehérlóban 1853-ban tartottak először színi előadást, amikor Kétszery József, Petőfi egykori színidirektorának, társulata Pest-Budáról már vasúton érkezett a városba. Más források szerint azonban csak 1875-ben tartották az első ielőadást. Almay Olivér (Sánta Brabecz József ) társulata Egressy Béni: Két Sobri című darabját mutatta be a Fehérlő feldíszített udvari színjében.
Az 1860-as években Szolnok egyik legértékesebb telekingatlanának számított. A rajta lévő kocsma épület pedig – a működtetés haszonbérlete révén – hosszú évtizedek óta a város bevételeit gyarapította. Az egykori piactéren található Fehérló vendéglő a város azon javadalmai közé tartozott, amelyeket a közgyűlés általában egyéves időtartamra, árverés útján adott haszonbérbe helyi vendéglős vállalkozóknak. A korabeli Szolnok két legértékesebb haszonbérletének a Fehérló és a Zöldfa vendéglő számított, mely előbbiért 1.666 forintot, míg utóbbiért 506 forintot volt hajlandó a bérlő fizetni az 1867-es esztendőre.
MNL JNSZML Szolnok város Közgyűlési jkv. 1863-1866.: 44/1866. 1866.12.17.
Ami azért is jelentős, mert 1860-ban a korszak sikeres szolnoki vállalkozója, Obermeyer Lajos a főtéren a városházával átellenben felépíttette a város második emeletes épületét, a későklasszicista Magyar Király Szállodát. Komoly konkurenciát jelentett a sarki Fehérlő Fogadó számára nemcsak kényelmével, korszerűbb szolgáltatásaival, hanem színvonalas kávéházával is, mely a városban lassacskán megjelenő polgári társas igényeket volt hivatott kielégíteni. Ez a építkezés volt az első momentum a tér építészeti arculatának a XIX. század végén bekövetkezett gyökeres átalakulásában.
1876-ban Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelye lett. Az 1880-as évek elején elkészült az új városháza épülete, az ekkoriban készült szabályozási tervek hangsúlyozták, „hogy a város elbontassa s helyén rendes szabályozott vonalban díszes frontképzéssel egy modern stylű, megyei fővárosunk főterére illő épület emeltessen.” A piactérbe mélyen benyúló telket 1890-ben szabályozták, megkisebbítették. A tér ezáltal nyerte el szabályos négyszög alakját.
1891-ben az elbontott egykori fogadó helyén emelték fel a pénzügyi igazgatóság épületét.
Forrás:
Csanád Vilmos: Vándorszínészek és színjátszás Szolnok megyében. Jászkunság, 1964.
Fülöp Tamás: Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990. Szolnok, 2013
Gémes László. Szolnok város kereskedelmének és vendéglátásának története. Szolnok : Verseghy Ferenc Könyvtár, 1976
Kertész Róbert: Főtértörténet. Szolnok : Damjanich János Múzeum, 1998
Dr. V. Gy: Séta a régi Szolnokon. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1937.02.28.





